Úgy egy évvel ezelőtt történt legutóbb olyan, hogy egyik napról a másikra elnyelte a fehérség a… mindent. A színeket, a szagokat, a kertet, a járdát, mindent. Ettől annyira megijedtem, hogy nem is léptem olyan helyre az udvaron, amit már elnyelt. Ebből adódóan csak a ház melletti 15 centi széles sávon közlekedtem egy darabig. Aztán egy idő után – meg hogy Fantát nem különösen izgatta ez az elnyelés dolog -, rá merészkedtem. Persze rögtön kiderült, hogy igazam van, mert hűlt helye volt mindennek. Annyira hűlt, hogy majdnem odafagyott a tappancsom. De néhány napon belül visszaadta a fehérség a dolgokat, eltűnt, mintha itt sem lett volna. Idén már rutinosabb voltam. Körben leellenőriztem a birtokot, a kerítés megvan, az a lényeg. A többi meg majdcsak előkerül.
Szóval, több sem kellett a bejgli, zserbó, mogyorótorta szentháromságtól elpunnyadt gazdáimnak, kivittek bennünket a rétre. Persze az is el volt nyelve, de ők rettentően élvezték! Azt mondták, végre olyan idő van, hogy látszom! He???? Mit gondolnak ezek? Csak akkor vagyok ott, ha látszom? És mi van éjjel? Akkor ők sem látszanak! Na, mindegy. Örömükben körbefényképeztek bennünket. Persze, magukat nem, mert a sok ruhától, és a fent említett szentháromságtól olyanok lettek mint azok a pingvinek, akik Karácsony előtt még fecskék voltak!
Tessék ámuldozni és olvadozni határtalan szépségünktől!
