Megérkezett a tavasz! Végre valahára! Nem fagy be a kutyapopi, vannak szagok, zajok, szomszédok a kertben, akiket vég nélkül lehet ugatni!
Gazdiék is kimerészkednek az udvarra, sopánkodnak kicsit a sok feladat láttán, de aztán vígan belevágnak a tavaszi munkákba. Éééés egyre többet megyünk kirándulni is!!
A kirándulások során én leginkább a szimatolásra szavaznék, Fanta meg a vadászatra, ami nála többnyire ásásból, egér-, pocok- és fácánkergetésből merül ki. Valami olyasmit magyaráztak, hogy az őseink ösztönei ilyenkor felélednek…. Ehhez képest Gazdiékban leginkább a gyűjtögetési szenvedély éled, láthatóan az őseik vadászatra alkalmatlanok voltak. Nyilván, mert a látásuk és a szaglásuk igen gyatra. Órákig képesek bóklászni az erdőben, nagy ritkán, amikor már átesnek egy-egy gombán, lehajolnak érte.Amúgy elég válogatósak (vagy derékfájósak), mert csak egyszer-egyszer hajolnak le, és gyakran azt is elhajítják. Pedig én érzem ám, hogy dugig van az erdő gombákkal! Mondjuk a szagukért nem vagyok oda…
Múltkor kérték, hogy keressek nekik gombát – hát, bakker, annyira kis béndzsák! Viszont, Fanta meg azt mondta – és milyen igaza van! -, hogy ha sokáig akarunk az erdőben maradni, ne segítsek nekik, mert nyápicok, elfáradnak a hajolgatástól, és nem bírják cipelni a teli kosarat, és idő előtt hazamegyünk. Úgyhogy, hagyjam csak őket békésen szöszmötölni az avarban, addig mi nagyokat csatangolhatunk körülöttük! Hát, látjátok, így gombászunk mi!